Irán a diktatúra árnyékában

Számost diktatorikus politikai berendezkedésű országban voltam eddig. Egyik sem a demokráciáról és az emberi szabadságjogokról volt hires. Irán a diktatúrák szélsőséges formája -  vallási diktatúra. Egy olyan országban ahol a főpap, a nagyimám a hadsereg főparancsnoka, a pénzügyminiszter és kormányfő egy személyben, nem is lehet másra számitani mint kőkemény elnyomásra, a nők és a felekezeti kisebbségek jogainak durva megsértésére. Barátaim elmondása szerint Iránban a férfinak jogában áll megverni a feleségét bármilyen következmény nélkül.A nőnek nincs joga a gyermekhez amennyiben elvál a férjétől, ha egyáltalán engedélyezi ezt a birónak álcázott pap. A nők jogainak „széles körű érvényesitéséről” saját magam is meggyőződtem. A teheráni metróban elkülönitett rész van a nőknek – férjükkel, barátjukkal nem igen szabad egy helyre üljenek. Minden iszlám  és vallásos erkölcs ellenes bűncselekményt a shariya rendőrség, vagyis az iszlám rendőrség vizsgál ki és büntet meg. Így például azt is, ha a nő nem viseli a fején a csadort, ha fehér vagy világos ruhában öltözik, ha kilátszik a kabátja alól a feneke.Akárcsak a viccben a nyuszikával... az iszlám rendőrök mindig kapnak valami kifogást, hogy büntessék az embereket, hiszen a félelmet fenn kell tartani. Mind ezen diktatórikus társadalmi normativák rendkivül nyomasztóan hatnak rám, és barátaim elmondása szerint ez a legfontosabb ok, amiért nyugati turisták nem igen látogatják az országot. Pedig nem mindig volt ilyen ország Irán. Pahlavi sah idején, az iszlám forradalom előtt szabad ország volt,  ahol a diszkó, a sör, a tengerparti fürdőruhás partik ugyanúgy otthon voltak mint Európa bármely nyugati országában. Azt pedig, hogy elkergették a sahot és átadták az ország vezetését a fanatikus ultrakonzervativ imámoknak (siita főpapoknak)  - rég megbánta a többség. Az oktatás lezüllesztése, nemek közti szegregálása is igen fontos tényező a papok diktatúrájában. Barátaim szerint a cél egy iskolázatlan, birka módjára cselekvő „észak koreai” társadalom kialakitása. És nem állnak messze ettől ennek az országnak a vezetői. Az itteniek rettegnek a kinai és észak koreai stilusú intranettől is amelyet jövő tavasszal akarnak bevezetni . Ez egy olyan országos hálózat, amelynek nincs kapcsolata a világ más részeivel -  vagyis egy belső hálózat amelyet még jobban tudnak ellenőrizni a hatóságok. Tilos a facebook és egyéb közösségi oldalak használata és szigoruan büntetik a yahoo és google levelező hálózatok használatát. Egy helyi nyugalmazott biró szerint, az iszlám szigorú törvényeit bevezetve, gyakorlatilag Afganisztán stilusú országot hoztak létre, ahol a polgári jogoknál jóval erősebb az iszlám jog, és az ítéletet a pap és nem a szakképzett biró hozza meg. Hogy mi minden változott az elmúlt pár hónapban ebbe az országban, azt nehéz lenne leirni. Tény, hogy rendszer egyre vadabb eszközökkel igyekszik letörni az elégedetlenkedő, egyre jobban elszegényedő családokat. Előző iráni látogatásaim alkalmából nem láttam utcán kéregető embereket. Most egész gyermeksereg kéreget a város központi részében, koszos szakadt ruhában nyújtják a kicsi kezüket az arrajáróknak. A sirás környékezett a látványtól. A helyiek elmondása szerint a szegényebb családok már nem képesek eltartani a négy-öt gyermeket. Irán és az irániak a tartalékaikból élnek. Az embargó csak most kezdi éreztetni a hatását, és barátaim elmondása szerint a helyzet annyira súlyos, hogy alig három hónapra elegendő alapélelmiszer áll az emberek rendelkezésére. Ez pedig egy szomorú jövő képét vetiti elő. A fanatikus siita papok klikkje szépen lassan visszavezeti a népet a középkorba. Oda, ahol nem tiltakoznak, nem követelnek jogokat a nőknek, nem akarnak világhálót, külföldi kapcsolatokat,szólás szabadságot,  hanem hallgatnak, mecsetekbe járnak és  fejet hajtanak a világ egyik legsötétebb diktatúrája előtt. Marad viszont az emberek szeretete és  őszinte ragaszkodása az idegenekhez, akik egy kevés szabadságillatot hoznak az ajatollahok országába...