A tartomány neve: Azerbaijan
Eddigi iráni utazásaim alkalmával szemtanúja voltam a perzsa kultúra szépségének és változatosságának, ám ez a térség ahol jelenleg vagyok felülmúlja az összes eddigi iráni tartományt. Szépségében, az emberek vendégszeretetében, a magyarokhoz való meleg barátságos viszonyulásában mindenképpen. Azerbaijan, vagy Azarbaijan a Selyem Út eddig érintett tartományainak a legszebb és legérdekesebb térsége. Viccesen mondhatjuk úgy is, létezik egy kevésbé fontos Azerbaijan, saját zászlóval, himnusszal és önálló ország-státusszal, és létezik egy zászló nélküli, himnusz nélküli, de fantasztikus kulturális és intellektuális gazdagságokkal bővelkedő Azerbaijan. Hogyan lehetséges ez? - kérdeztem barátaimat. Ők büszkén válaszolták, hogy Irán lakosságának majd negyven százaléka azari török, vagyis azeri török. Elmondásuk szerint ők a legtörökebb törökök, vagyis az igazi törökök. Sajátos kultúrájukkal szembesültem Makuban, Tebrizben és mindenütt ahol eddig megfordultam. Török identitásuk van, anyanyelvük a törökhöz hasonló, de attól dialektusban nagyban eltérő, épitészetük török és mongol elemeket ötvöz, zenei világuk kicsit hasonlit a csángó népzenéhez (furulyát, tépőgardonyhoz hasonló hangszert használnak), ám a legfontosabb sajátossága e népnek az, hogy büszkék a származásukra, identitásukra és bárki aki kicsinyiteni, bagatellizálni akarja népük ország és kultúraalkotó jellegét - azt élesen elutasitják. Barátaim a székely zászló láttán tágra nyilt szemekkel kérdezték: nektek a Nap, a Hold és a Csillagok??? Hiszen ezek mind keletre utaló szimbolumok. Történész-régész barátom elmondása szerint történtek az elmúlt években genetikai vizsgálatok a térség török ajkú népei körében, és igen közelinek mondható a kapcsolat a magyarsággal. Amikor az esti teaparti mellett összevetettük melyik nép mivel rendelkezik, akkor viccesen kijelentették, hogy a magyarság az itt élő majd harminc millió törökajkú népnek „a kistesója”. Való igaz - a parkokban zenélő, verseket megéneklő fiatalok dalolását hallgatva egy kicsit otthon éreztem magam. Olyan távoli rokonok között, akik tudnak rólunk, respektálják a magyar népet és hiszik azt, hogy nem véletlen az, hogy a muskátli, a rózsa, a tulipán, a majoránna közös növényeink, a temetkezési szokásainkban közös a kopjafás temetkezés, ők is és mi is életfákat állitunk a települések központjában. A Selyem Úton utazó magyarnak jó érzés megtapasztalni, hogy barátsággal közelednek hozzánk magyarokhoz a sok ezer kilométerre élő törökajkú népek. A késő estébe torkolló hosszú búcsúvacsora után (ahol erőszakkal megtömtek mint otthon hajdanán nagyanyáink a libát), majd négy órát zötyögtem másfél dollárért Zanjan város határáig. Eltökélt szándékom volt, hogy meglátogatom a Világ talán legszebb mongol-török épitészeti alkotását, a Világörökség részét képező Mausoleum Ojlaytu páratlan szépségű mecsetkomplexumot. A látvány ami elém tárult minden elképzelést fölülmúlt. A mongol ilkánok birodalmának talán legszebb épitészeti kincsét pillantottam meg a hajnali nap felkelő fényében. Soltaniyeh városka egyéb nevezetességeit is lehetőségem adódott meglátogatni. A hajdani karavánszeráj ezer éves romjai között egy kicsit felidéztem Vámbéry Ármin utazásait, megelevenedett előttem a keletről nyugat felé vándorló kereskedőkaravánok élete, amelyek számára egy-egy karavánszeráj maga a földi paradicsom volt. Lassan búcsúzni készülök ettől a páratlan szépségű barátságos országrésztől, ám ha lehetőségem adódik még az életben – visszatérek ide, barátok, rokonok közé. Azerbaijanba, ahol jó magyarnak lenni.
Eddigi iráni utazásaim alkalmával szemtanúja voltam a perzsa kultúra szépségének és változatosságának, ám ez a térség ahol jelenleg vagyok felülmúlja az összes eddigi iráni tartományt. Szépségében, az emberek vendégszeretetében, a magyarokhoz való meleg barátságos viszonyulásában mindenképpen. Azerbaijan, vagy Azarbaijan a Selyem Út eddig érintett tartományainak a legszebb és legérdekesebb térsége. Viccesen mondhatjuk úgy is, létezik egy kevésbé fontos Azerbaijan, saját zászlóval, himnusszal és önálló ország-státusszal, és létezik egy zászló nélküli, himnusz nélküli, de fantasztikus kulturális és intellektuális gazdagságokkal bővelkedő Azerbaijan. Hogyan lehetséges ez? - kérdeztem barátaimat. Ők büszkén válaszolták, hogy Irán lakosságának majd negyven százaléka azari török, vagyis azeri török. Elmondásuk szerint ők a legtörökebb törökök, vagyis az igazi törökök. Sajátos kultúrájukkal szembesültem Makuban, Tebrizben és mindenütt ahol eddig megfordultam. Török identitásuk van, anyanyelvük a törökhöz hasonló, de attól dialektusban nagyban eltérő, épitészetük török és mongol elemeket ötvöz, zenei világuk kicsit hasonlit a csángó népzenéhez (furulyát, tépőgardonyhoz hasonló hangszert használnak), ám a legfontosabb sajátossága e népnek az, hogy büszkék a származásukra, identitásukra és bárki aki kicsinyiteni, bagatellizálni akarja népük ország és kultúraalkotó jellegét - azt élesen elutasitják. Barátaim a székely zászló láttán tágra nyilt szemekkel kérdezték: nektek a Nap, a Hold és a Csillagok??? Hiszen ezek mind keletre utaló szimbolumok. Történész-régész barátom elmondása szerint történtek az elmúlt években genetikai vizsgálatok a térség török ajkú népei körében, és igen közelinek mondható a kapcsolat a magyarsággal. Amikor az esti teaparti mellett összevetettük melyik nép mivel rendelkezik, akkor viccesen kijelentették, hogy a magyarság az itt élő majd harminc millió törökajkú népnek „a kistesója”. Való igaz - a parkokban zenélő, verseket megéneklő fiatalok dalolását hallgatva egy kicsit otthon éreztem magam. Olyan távoli rokonok között, akik tudnak rólunk, respektálják a magyar népet és hiszik azt, hogy nem véletlen az, hogy a muskátli, a rózsa, a tulipán, a majoránna közös növényeink, a temetkezési szokásainkban közös a kopjafás temetkezés, ők is és mi is életfákat állitunk a települések központjában. A Selyem Úton utazó magyarnak jó érzés megtapasztalni, hogy barátsággal közelednek hozzánk magyarokhoz a sok ezer kilométerre élő törökajkú népek. A késő estébe torkolló hosszú búcsúvacsora után (ahol erőszakkal megtömtek mint otthon hajdanán nagyanyáink a libát), majd négy órát zötyögtem másfél dollárért Zanjan város határáig. Eltökélt szándékom volt, hogy meglátogatom a Világ talán legszebb mongol-török épitészeti alkotását, a Világörökség részét képező Mausoleum Ojlaytu páratlan szépségű mecsetkomplexumot. A látvány ami elém tárult minden elképzelést fölülmúlt. A mongol ilkánok birodalmának talán legszebb épitészeti kincsét pillantottam meg a hajnali nap felkelő fényében. Soltaniyeh városka egyéb nevezetességeit is lehetőségem adódott meglátogatni. A hajdani karavánszeráj ezer éves romjai között egy kicsit felidéztem Vámbéry Ármin utazásait, megelevenedett előttem a keletről nyugat felé vándorló kereskedőkaravánok élete, amelyek számára egy-egy karavánszeráj maga a földi paradicsom volt. Lassan búcsúzni készülök ettől a páratlan szépségű barátságos országrésztől, ám ha lehetőségem adódik még az életben – visszatérek ide, barátok, rokonok közé. Azerbaijanba, ahol jó magyarnak lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése