Egy keleti álom után, reggel azzal az elhatározással ébredtem, hogy nekem végig kell járnom a Selyem Út országait. A reggeli kávé mellett jött az első hidegzuhany: "barátom, téged kezeltetni kellene", "nem vagy fix" "három fejsze törik bele abba a fába" és ehhez hasonló finom megjegyzések. Egy gyors térképes számvetés után elindult a nagy kaland... beszerezni a vizumokat.Iráni barátaink a háború szelétől még az igazi barátokban is gyanakodva ellenséget látnak. No de hosszas utánajárás, intézkedés csak megkaptam talán az egyedüliként az utóbbi két hétben a perzsa vizumot. A kilencedik bukarestbejártam után meglett népi kina pöcsétje is, de a legjobb érzések a kazah nagykövetségen töltöttek el, ahol tudatták velem, hogy rokonok vagyunk, szeretnek bennünket és minden rendben két nap alatt megvan a kazah és a kirgiz vizum. A többi ország nagykövetségén egy nagy adag pofátlanság (kicsi sáppadt arcú aliglátó kinai állampolgárok félrelökdösése és elkergetése),)jó adag hamis papir (nemlétező repülőjegyek és kényelmes szállások a nemlétező utcákban található meg nem épült szállodákban) és maximális pléhpofa kellett.Akkor mikor már azt éreztem, hogy éjjel kettőkor már akkor is készültem Bukarestbe, amikor nem kellett... végre megszülettek a bűvös belépők az adott országokba. A nagy kaland elkezdődött... innen már nincs visszaút. Két hónap alatt közel 23ooo kilométer. Megpróbálom megcselekedni ezt és eljutni oda, ahol a nagy Kőrösi Csoma a magyarok őshazáját feltételezte: DZSUNGÁRIÁBA.
