Még egy nap és máris indulok keletre.Reggel kilenckor az ELRABOLT, ELLOPOTT, ÚJRAÁLLAMOSITOTT ISKOLÁM, A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUM ELŐL. Úgy döntöttem viszek egy kis hazai földet arra a helyre, amelyet a nagy Kőrösi Csoma élete álmaként határozott meg - Dzsungáriába, a magyar nép feltételezett őshazájába. És hozok onnan egy kis homokos anyaföldet - az ISKOLA ELÉ, megerősitésként mindazoknak akik nem hisznek eléggé abba, hogy a SZÉKELY KÖZÖSSÉG ÖSSZEFOGÁSSAL ÉS KITARTÁSSAL VISSZA TUDJA SZEREZNI ELLOPOTT ALMA MATERÉT. Kavarognak a gondolatok a fejemben. Egy csodálatos hétvége a menyasszonyommal... kivitt egy kis brassói "civilizációs sétára", mintegy levezetésként a hatalmas feszültséget. Nem igaz, hogy nincs bennem feszültség. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan nyugodt vagyok mintha a sarki boltba ugranék át.De ez nem félelem, csupán az új, az ismeretlen keleti varázsa.Kávé, bevásárlótúra, kavargó gondolatok, szeretet amellyel elhalmoztak szeretteim... és a nap végére Üvegtigris. Hogy miért éppen Üvegtigris? Há mi legyen... FAPUMA? Holnap éjjel a lehetőségek szerint már Isztambulban kellene felzaklatni az ázsiai oldal külvárosának a peremén lakó barátomat egy kényelmes kis sarok reményében. Ezért az Üvegtigris. Ha már kényelmes nem is lesz tizenhatod magammal egy kis háromszobás lakásban meghúzódni... de nevetni legalább tudjak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése