Egy olyan városba érkeztem, amelyet hajdanán a Selyem Út karavánjai már hirből hallottak Mezopotámia alföldjén. Yazd, a kavics és homoksivatag kellős közepén oázisváros. Néhány kilométerre a várostól a Taurusz hegység lábánál eredő patakok, források éltetik. Egy olyan városba érkeztem, amely a történelem során a karavánok számára az utolsó igazi „vizes zöld oázis” volt mielőtt a Belső Ázsiai sivatagos-sztyeppés övezetbe értek. Egy olyan városba érkeztem, amelyről régóta álmodoztam, de a könyvek, Marco Polo és Vámbéry Ármin sem tudták úgy leirni ahogyan a valóságban kinéz. Maga a város egy élő történelem.Nemcsak a város történelmi központja, hanem maga a lakózóna is igazi épitészeti és kulturtörténeti csoda. Nekem személy szerint soha nem fordult meg a fejemben, milyen lehet egy kétezer éves városrészben felnőni gyerekként, vagy milyen lehet egy Timur Lenk által alapitott iskolába járni. A város épitészeti varázsát kiegésziti a helyi emberek hihetetlen bizalma és barátságos közeledése az idegenek felé. Hajnalban, nagyon korán érkezetem a városba. Megsajnáltam barátomat és úgy gondoltam a napfelkeltét meghagyom neki alvásra – addig csavargok egyet a falak között, amelyek látták a nagy világutazókat, Ibn Battutát, Ibn Hakaalt, Idrizit vagy éppenséggel Vámbéry Ármint. A Kebir Mecset közelében egy Selyem Út nevű apró kis hotelbe tévedtem be, amely megragadott egyszerűségével és középkort idéző hagyományos berendezésével. A helyi recepciós egy belső udvarba vezetett és látva elnyűtt ruhámat, megviselt szakállamat azonnal asztalhoz ültetett és belém tömött egy tányér reggelig egy hatalmas bögre kávéval. A reggeli és a beszélgetés végén rátértem a tárgyra: mennyivel tartozom? És ő a világ legnagyobb nyugalmával vágta rá: annyival, hogy amikor eljutok a kinai Xianba, akkor jusson eszembe a Selyem Út fogadó, ahol kellemes perceket töltöttem el. Barátaimmal való találkozás után beutaztuk az óváros legrejtettebb zugait, és történész ismerősük előzetes kutatásai alapján rátaláltunk arra a helyre, amelyet a helyiek római bazárként ismernek - a név is utal arra, hogy ezen a helyen voltak elszállásolva a velencei, génovai, firenzei karavánok. A helyet hajdanán a perzsa királyi család táblával jelölte meg, mint Marco Polo itteni szálláshelyét. Ismerőseim levéltári kutatásai alapján ismertté vált előttem, hogy több magyar (erdélyi) kereskedő is megfordult a városban. A város középkori vámfüzete feljegyez egy erdélyi István (Stephanus) nevű kereskedőt aki 1493-ban török kereskedő karavánnal szállt meg a városba. Sajnos a Világ nem akar vagy nem tud tenni semmit azért, hogy Yazd bámulatos szépségű óvárosa megmaradjon. A helyiek elmondása szerint ebben ludas az olasz Velence város történész és régésztársadalma, ugyanis Yazd jelenleg a Világon a második olyan város ahol a legtöbb középkori történelmi épület található. Délután barátaim kivittek a várostól nyugati irányba található régi útra. Ez volt a hajdani Selyem Út Esfahant és Yazd-ot összekötő „sivatagi út”. A kora délután kerekedett homokvihar után a napnyugta csodálatos szinekbe öltöztette a homokkő, mészkő és kristályos pala hegyeket. A háromezet méter magas hegyek között lehetőségem adódott meglátogatni a Világ első egyistenhivő vallásának „Mekkáját”. A zorasztiánus „tűzimádó” templom a hegy oldalába felkapaszkodott házak között húzódott meg, és a szentélyben állandóan ég a tűz, meditálnak, imádkoznak az emberek. A Világ összes pontjáról ide járnak a zorasztiánus hivek, ugyanis ez a vallás túlélte az iszlám mindent elsöprő förgetegét Ázsia ezen szegletében. Hazafele lerobbant barátom közel negyven éves autója és azon tanakodtunk, mit lehet kezdeni nyolcvan kilométerre a legelső lakott településtől, a sivatag kellős közepén, egy darab ásóval és egy gramm viz nélkül. Miközben a kútásás sorrendjén tanakodtunk, a szomszéd nyugdijas bácsival közel egyidős Mazda terepjáró jelentette a mentőövet számunkra. A napot, jó helyi szokás szerint egy helyi szőnyegekkel csodálatosan feldiszitett teaházban zártuk, vizipipa és sok sok adag feketetea elfogyasztásával. Yazd úgy marad meg az emlékemben, mint az a város ahol egyetlen lépést nem tettem anélkül, hogy a középkor emlékeibe ne botoltam volna. Mecsetjei, bazárjai és fürdőházai miatt nem véletlenül tekintettek e városra a Selyem Út karavánjai mint egy Édenkertre a végeláthatatlan sivatag kellős közepén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése