Turkesztán, a mongol kánok pantheonja

A délután többi része nagyjából azzal telt el, hogy barátommal és Börke nevű feleségével igyekeztünk kideríteni, merre van az a bizonyos Turkestan város. Végül kiderítettük a rendelkezésünkre álló orosz térképek alapján, hogy a város Csinghent településtől fél órányira található. Ez volt az új fővárosnak kijelölt hely, amelyet a Világhódító Timur már nem tudott befejezni és utódai a széthulló birodalma fölötti marakodást fontosabbnak tartották mint az új főváros továbbépítését. Csinghent irányába van autóbuszjárat, de a Sayran autóbusz állomásról induló autóbuszok majd mind fél napot utaznak, ennyit tudtunk meg a nagy telefonálgatás közepette. Az autóbusz a rendes kétórás késés után indult útnak, addig majd minden utas békésen tökmagolt és köpködött. Azt mondta egy helybéli ismerősöm, hogy ez nemzeti szokás, a mongol uralom alatt honosodott meg a köpködés szokása, és ezt még a szovjet-orosz idők szocilista erkölcsi nevelése sem tudta kinevelni a kazahokból. A város nevesebb helyein és a patyolat tiszta földalattiban külön őr vigyáz arra, hogy ne köpködjenek az emberek. Nevetve jegyeztem meg a barátaimnak, hogy el kell jönni Romániába és ott egyes helyeken még divik az orr földre fújása is. Aslan visszakérdezett, hogy nálunk is a tatárok... és én máris fetrengtem a röhögéstől. Tágra nyilt szemekkel hallgatták amikor elmeséltem, hogy nálunk ez a gettó, a manele, a lumpen-proletár életmód nagyvagány szokása, egyes elmaradottabb helyeken pedig szükséglet.A majd kétezer tenges jegyet fanyarú arckifejezéssel fizettem ki, de még így is a legolcsóbb jegyet kaptam az autóbuszon. Persze ezt a problémát hamar orvosoltuk, hiszen indulás után szépen átültem egy üres, magasabb árral rendelkező kényelmesebb kategóriájú székbe. Komoly praxisra tettem szert a „hogyan aludjunk vízszintes helyzetben témakörben” így már szinte hiányzott is az éjszakai autóbuszozás és az ülve alvás. Hosszasan aludtam az autóbuszban. Valamikor hajnal felé ébresztettek fel a hátam mögött ülő kutyafejű tatárok, akik éktelen ricsajt csaptak ahogy közeledtünk Csinghent városhoz. A helyiek megnyugtattak, hogy ez ami eddig volt az gyerekjáték ahhoz képest, ami még hátravan Csinghent és Turkestan között. Életemben nem gondoltam, hogy létezik olyan nagyváros amelyet mezei út köt össze a nagyvilággal. A sivatagos sztyeppe kellős közepén haladt az útnak nevezett közel száz méter széles poros valami, amely mellett a táblák tanulsága szerint már 2oo8 óta készül az autópálya. Valóban készült is... két régi Kamaz teherautó hordta a lösszport egy sávba és azt egy még régebbi (talán még a németektől hadisarcként elszedett) lánctalpas gép egyengette. Szörnyű kínszenvedés volt egy falusi autóbuszon az utolsó ülésen végigélvezni ezt a közel négy órás kéjutazást. A helyiek szerint az ország belső részeiben csak ilyen vagy még ilyenebb utak vannak. Délre megérkeztünk Turkestan városába, a hajdani nagy kánvárosba. Ezt a várost jelölték ki a mongol nagykánok és később a timurida uralkodók temetkezési helynek, és egyben közigazgatási központnak is, tekintettel arra, hogy a korabeli mongol birodalom földrajzi középpontjában helyezkedett el. A Khodja Ahmed Mauzóleum, az UNESCO Világörökség listáján található műemlék épületegyüttes, amelyet még mai napig nem tudtak teljesen feltárni, ugyanis itt több száz mongol fejedelmi sír található, amelyek mélyen be vannak ásva a lösztalajba a mauzóleum körüli kertben. Maga Timur Lenk is ide tervezte a sírját, de az idő megelőzte őt, és így került Samarqandba. A Mongol Birodalom és az Aranyhorda Kánság bukása után a cári orosz birodalom egyik jelentéktelen kis települése volt ez a pártatlan műemlékekkel bíró városka. A szocialista érában egyenesen a mauzóleum lebontását és a helyére egy kozák pionírparkot terveztek az akkori vezetők. Sztálin elvtárs egyik fő talpnyalója egyenesen forradalmi ötlettel állt elő a harmincas években. Kaganovics akkori pártvezér megalkotta a muszlim népeknek a szocialista iszlám fogalmát, vagyis azt az elképzelést, hogy a mecsetekben a szocialista vívmányokat kell dicsőíteni nem Allahot. Így kerültek lebontásra a Khodja Ahmed környéki kis mecsetek, a mauzóleumot körülvevő városrészek és bazárok. Láttam már ennél szebb, díszesebb építményt, de maga a mauzóleum egy különleges hely - a letűnt idők kánságainak egyik jelentős kultúrtörténeti maradványa. Így kerültek a város történelmi központjába a komszomol stílusban megépített pártszékház vagy a város legnagyobb üzeme, a texlílipari gyár. Ez utóbbi a magasan fejlett szocialista ipar nyugattal szembeni diadalát jelképezte. Csakhogy a mezőgazdaság szocialista fejlesztése miatt a sivatagban nem termett meg a gyapot, így kénytelenek voltak az akkori szocialista vezetők „papíron termelni”, vagyis olyan termelési eredményeket bemutatni Moszkvának és Alma Atanak, amelyek soha nem léteztek. Egy helyi ismerősöm mesélte, hogy egy mezőgazdasági TSZ-ben 1977-ben Brezsnyev elvtárs születésnapjára olyan gyapottermést jelentett le a pártközpontba, hogy ha létezett volna, akkor fél méter vastagon kellett volna a gyapotszál álljon a mezőgazdasági földeken.