Hajnalban elbúcsuztam barátaimtól és Bam felé vettem utamat. Minden előzetes figyelmeztetés ellenére, miszerint életveszély Bam és környéke az idegeneknek, eltökélt szándékom volt, hogy meglátogatom a hajdani óvárost. Valamikor pár éve a Világ talán legépebb középkori óvárosának tekintették. Aztán egy napon, 2003-ban az egész egy pár másodperces tragikus földrengés áldozata lett. A város környékén óriási káoszt találtam. Még mindig vannak olyan családok akik tiz év után is sátorban, összetákolt kalyibában laknak. Meg se mertem kockáztatni, hogy fotózzak, és igyekeztem az óváros irányába. Az iráni kormány egyébként igen furcsán reagált a földrengés óta eltelt időszakban. Lakóházakat nem, de stadiont azt épitettek a városban - kellett az, hiszen a főpap valahol csak kellett beszéljen a néphez. A helybeliek a létminimum alatt élnek. A nyomor és a bűz elviselhetetlen a történelmi óváros közvetlen közelében is. Egyesek szerint a földrengéskor összedőlt lakónegyedek helyét nem eltakaritották, hanem lefödték földdel és homokkal. Sok család soha nem találta meg hozzátartozóit a romok alatt. Bam neve az irániak szerint nemcsak a hatalmas katasztrófával társul, hanem a hatóságok nemtörődömségével és a politikai érdekek mentén való „katasztrófa mentéssel”.A történelmi belvárosban, mely egykoron a Selyem Út déli ágának egyik legfontosabb állomása volt, káosz és romhalmaz fogadott.Valamikor úgy képzeltem el,hogy végigsétálok az óváros csodálatos főutcáján, meglátogatom a karavánok vámépületét, a hindu és a mongol karavánszerájokat... De nem ezt találtam. Ehelyett négy-öt méter vastag törmelékrétegbe vágott ösvényen haladtam végig az Arg, a kastély irányába. A Világörökség részét képező műemlék együttes több pontján dolgoznak a helyi munkások. Az embargó miatt a külföldi – főként olasz és spanyol régészek és mentési szakemberek hazatértek országukba, a helyszinen pár munkás „saját elképzelés és izlés” szerint restaurálja- épiti újra a páratlan szépségű műemlékegyüttest. A bejáratnál a múzeumőr szólt: nincs belépő... vagyis a belépő az, hogy saját felelőségre járok-kelek az életveszélyes omladékhalmok között. Ha túlélem... az az igazi belépő. Való igaz, rajtam kívül nem volt egyetlen idegen sem a környéken. Egy iráni régészcsoport árgus szemekkel vizsgált egy életveszélyesen megdőlt falrészt és azon tanakodtak mivel lehetne megtámasztani azt. Bam neve egyet jelent a természet erejének totális pusztitásával. A várhegy massziv gránittömbjét két-három méterrel megemelte és arrább tolta a pusztitó erejű földrengés. A városka szenvedése még erőteljesebb a katasztrófa óta, mivel évente ezt a helyszint több százezer vendég kereste fel hajdanán. Az azóta eltűnt idegenforgalom kieséseit-bevételeit, az itt élő családok soha nem tudják pótolni.Sokan nem képesek feldolgozi, hogy egyik napról a másikra földönfutóvá váltak. Nemcsak a páratlan szépségű Arg és a történelmi óváros tűnt el, hanem egy csapásra megszűnt egy hires történelmi oázisváros. Amely hajdanán a Selyem Út egyik csodálatos szinfoltja volt.Komor gondolataimba burkolózva hagytam el a városkát. Még az sem tudott felviditani, hogy egy utcagyerek, akivel megosztottam a tizóraimat - cigánykerekekkel és különféle tornamutatványokkal igyekezett felviditani. Hogy milyen lehetett hajdanán a nyugati kereskedőknek Bam-ba érkezni? Milyen lehetett tiz éve az a hely, amelyet a legfontosabb indiai fűszerlerakat-oázisként ismertek a történelemben? Milyen lehetett a város, amelybe a messzi észak éurópából érkeztek karavánok, a malabár part fűszerritkaságai után? Mert amilyen most, azt sokáig nem fogom elfelejteni. A helyiek szerint mindig van esély az újrakezdésre, volt már egyenlő a földdel a történelem során Bam. Csak hittel és kitartással lehet és kell újjáépiteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése