Irán a diktatúra árnyékában

Számost diktatorikus politikai berendezkedésű országban voltam eddig. Egyik sem a demokráciáról és az emberi szabadságjogokról volt hires. Irán a diktatúrák szélsőséges formája -  vallási diktatúra. Egy olyan országban ahol a főpap, a nagyimám a hadsereg főparancsnoka, a pénzügyminiszter és kormányfő egy személyben, nem is lehet másra számitani mint kőkemény elnyomásra, a nők és a felekezeti kisebbségek jogainak durva megsértésére. Barátaim elmondása szerint Iránban a férfinak jogában áll megverni a feleségét bármilyen következmény nélkül.A nőnek nincs joga a gyermekhez amennyiben elvál a férjétől, ha egyáltalán engedélyezi ezt a birónak álcázott pap. A nők jogainak „széles körű érvényesitéséről” saját magam is meggyőződtem. A teheráni metróban elkülönitett rész van a nőknek – férjükkel, barátjukkal nem igen szabad egy helyre üljenek. Minden iszlám  és vallásos erkölcs ellenes bűncselekményt a shariya rendőrség, vagyis az iszlám rendőrség vizsgál ki és büntet meg. Így például azt is, ha a nő nem viseli a fején a csadort, ha fehér vagy világos ruhában öltözik, ha kilátszik a kabátja alól a feneke.Akárcsak a viccben a nyuszikával... az iszlám rendőrök mindig kapnak valami kifogást, hogy büntessék az embereket, hiszen a félelmet fenn kell tartani. Mind ezen diktatórikus társadalmi normativák rendkivül nyomasztóan hatnak rám, és barátaim elmondása szerint ez a legfontosabb ok, amiért nyugati turisták nem igen látogatják az országot. Pedig nem mindig volt ilyen ország Irán. Pahlavi sah idején, az iszlám forradalom előtt szabad ország volt,  ahol a diszkó, a sör, a tengerparti fürdőruhás partik ugyanúgy otthon voltak mint Európa bármely nyugati országában. Azt pedig, hogy elkergették a sahot és átadták az ország vezetését a fanatikus ultrakonzervativ imámoknak (siita főpapoknak)  - rég megbánta a többség. Az oktatás lezüllesztése, nemek közti szegregálása is igen fontos tényező a papok diktatúrájában. Barátaim szerint a cél egy iskolázatlan, birka módjára cselekvő „észak koreai” társadalom kialakitása. És nem állnak messze ettől ennek az országnak a vezetői. Az itteniek rettegnek a kinai és észak koreai stilusú intranettől is amelyet jövő tavasszal akarnak bevezetni . Ez egy olyan országos hálózat, amelynek nincs kapcsolata a világ más részeivel -  vagyis egy belső hálózat amelyet még jobban tudnak ellenőrizni a hatóságok. Tilos a facebook és egyéb közösségi oldalak használata és szigoruan büntetik a yahoo és google levelező hálózatok használatát. Egy helyi nyugalmazott biró szerint, az iszlám szigorú törvényeit bevezetve, gyakorlatilag Afganisztán stilusú országot hoztak létre, ahol a polgári jogoknál jóval erősebb az iszlám jog, és az ítéletet a pap és nem a szakképzett biró hozza meg. Hogy mi minden változott az elmúlt pár hónapban ebbe az országban, azt nehéz lenne leirni. Tény, hogy rendszer egyre vadabb eszközökkel igyekszik letörni az elégedetlenkedő, egyre jobban elszegényedő családokat. Előző iráni látogatásaim alkalmából nem láttam utcán kéregető embereket. Most egész gyermeksereg kéreget a város központi részében, koszos szakadt ruhában nyújtják a kicsi kezüket az arrajáróknak. A sirás környékezett a látványtól. A helyiek elmondása szerint a szegényebb családok már nem képesek eltartani a négy-öt gyermeket. Irán és az irániak a tartalékaikból élnek. Az embargó csak most kezdi éreztetni a hatását, és barátaim elmondása szerint a helyzet annyira súlyos, hogy alig három hónapra elegendő alapélelmiszer áll az emberek rendelkezésére. Ez pedig egy szomorú jövő képét vetiti elő. A fanatikus siita papok klikkje szépen lassan visszavezeti a népet a középkorba. Oda, ahol nem tiltakoznak, nem követelnek jogokat a nőknek, nem akarnak világhálót, külföldi kapcsolatokat,szólás szabadságot,  hanem hallgatnak, mecsetekbe járnak és  fejet hajtanak a világ egyik legsötétebb diktatúrája előtt. Marad viszont az emberek szeretete és  őszinte ragaszkodása az idegenekhez, akik egy kevés szabadságillatot hoznak az ajatollahok országába...

A történelmi bazárok világában

Mi volt az a mozgatóerő ami fenntartotta a kelet-nyugat nagy kereskedőútját, a Selyem Utat? Mi volt a közös a kelet nagy kereskedővárosaiban? Hogyan volt lehetséges végigjárni ezt a hatalmas utat a középkor embere számára? Hogyan élhetett a kereskedővárosokban akkoriban Kőrösi Csoma Sándor, mint szegény nincstelen vándor? - ilyen és ehhez hasonló kérdéseken gondolkodtam Zanjan történelmi óvárosában. Barátaim hosszas és alapos helytörténeti kutakodása alapján sikerült megtalálni a középkori Zanjan hajdani karavánszeráját. Itt szállásolták el akkoriban a nyugati keresekedőkaravánokat, elkülönitve a muzulmán karavánoktól, mintegy megelőzve a vallási és kulturális különbségekből adódó konfliktusokat. A hely nagyon közel van Haj Ebrahim Hammamihoz, vagyis a város legrégebbi törökfürdőjéhez. Ali történész-régész barátom elmondása szerint a 2o11-ben lebontott nyugati karavánszeráj az óváros legromosabb állapotban lévő épülete volt. Én csak külső falakat találtam épen, de az alapján el lehet képzelni milyen lehetett a nyugati kereskedők élete a sok hetes pihenés alatt. A Selyem Út rengeteg újat hozott a nyugat és a kelet világába. Az áru és hagyományok cseréje történt meg a pihenések alatt a karavánszerájokban. A Zanjani kilencszáz éves bazárnegyedben találtam üzbég nemezszőnyeget, ujgur bőrnyerget, tadzsik szőttes tevenyerget és beludzs zománcos kerámiaedényeket. Ibn Batutta hires arab geográfus szavai jutottak eszembe a hammam meleg gőzfürdőjében: keleten a nyugati utazók is keletinek érezték magukat. A hammamban lehetőségem adódott élvezni az évszázados hagyományos fürdőzést, majd megtisztulva belevágtuk magunkat a vásáros forgatagba, végigjárva az étkezdék végeláthatatlan sorát. A bazárban egy középkori világ nyilt meg előttem , hagyományos élet apró kis foltja ebben a modern világban. Itt még nem lepte el a kereskedők életét a sok kinai bóvli, török műcucc, tajváni hamisitott elektronikai termék vagy az amerikai fast-food étkezdék felhozatala. Legnagyobb csodálkozásomra a bazárnegyed étkezdéiben ugyanúgy készitik a sarvalt káposztát, a kovászos uborkát vagy a csemegepaprikát mint otthon nálunk. Elmaradhatatlan fűszer és izesitő kellékek a fokhagyma, a majoránna, a bazsalikom és a csombor. A csombort egyébként ecetesen , só-bors levébe áztatva tartósitják és használják az ételek izesitésében. Számomra igen szokatlan volt az otthonihoz hasonló izvilágot találni több ezer kilométerre a Székelyföldtől. Bazáros emberek elmondása szerint Kashgartól egészen Isztambulig évszázadok óta, a Selyem Út létezése óta ugyanazokat az izeket használják, ezen csak a nyugati globalizáció hamburgeres-mc donalds-os étkezési szokásvilága változtatott egy keveset. Délután nem láttam értelmét autóstoppra várni , hiszen másfél dollárért vesztegették a Teheráni autóbuszjegyeket. A közel négyszáz kilométeres út után estére érkeztem meg az iráni fővárosba. Barátaim vártak az Azadi (szabadság) állomáson, amely egyártalán nem tűnt azadinak, leginkább nyomsztó hangulat fogadott a városban. Vihar előtti csend? - tettem fel a kérdést barátaimnak, akik félelemmel telt hangnemben meséltek a hagyományosan összetartó családok szétszóródásáról, a háborútól való félelmükről, a növekvő infláció mindennapos hatásáról és a szűk papi-politikusi réteg eszméletlen meggazdagodásáról. Szomorú történetek hangzottak el a vacsora alatt, és egy kilátástalan jövő képe rajzolódott ki előttem. Egy olyan jövőkép, amely semmi jóval nem kecsegtet az átlagos iráni családok életében.

A tartomány neve: Azerbaijan

A tartomány neve: Azerbaijan

Eddigi iráni utazásaim alkalmával szemtanúja voltam a perzsa kultúra szépségének és  változatosságának, ám ez a térség ahol jelenleg vagyok felülmúlja az összes eddigi iráni tartományt. Szépségében, az emberek vendégszeretetében,  a magyarokhoz való meleg barátságos viszonyulásában mindenképpen. Azerbaijan, vagy Azarbaijan a Selyem Út eddig érintett tartományainak a legszebb és legérdekesebb térsége. Viccesen mondhatjuk úgy is, létezik egy kevésbé fontos Azerbaijan, saját zászlóval, himnusszal és önálló ország-státusszal, és létezik egy zászló nélküli, himnusz nélküli, de fantasztikus kulturális és intellektuális gazdagságokkal bővelkedő Azerbaijan. Hogyan lehetséges ez? - kérdeztem barátaimat. Ők büszkén válaszolták, hogy Irán lakosságának majd negyven százaléka azari török, vagyis azeri török. Elmondásuk szerint ők a legtörökebb törökök, vagyis az igazi törökök. Sajátos kultúrájukkal szembesültem Makuban, Tebrizben és mindenütt ahol eddig megfordultam. Török identitásuk van, anyanyelvük a törökhöz hasonló, de attól dialektusban nagyban eltérő, épitészetük török és mongol elemeket ötvöz, zenei világuk kicsit hasonlit a csángó népzenéhez (furulyát, tépőgardonyhoz hasonló hangszert használnak), ám a legfontosabb sajátossága e népnek az, hogy büszkék a származásukra, identitásukra és bárki aki kicsinyiteni, bagatellizálni akarja népük ország és kultúraalkotó jellegét -  azt élesen elutasitják. Barátaim a székely zászló láttán tágra nyilt szemekkel kérdezték: nektek a Nap, a Hold és a Csillagok??? Hiszen ezek mind keletre utaló szimbolumok. Történész-régész barátom elmondása szerint történtek az elmúlt  években  genetikai vizsgálatok a térség török ajkú népei körében, és igen közelinek mondható a kapcsolat a magyarsággal. Amikor az esti teaparti mellett összevetettük melyik nép mivel rendelkezik, akkor viccesen kijelentették, hogy a magyarság az itt élő majd harminc millió törökajkú népnek  „a kistesója”. Való igaz -  a parkokban zenélő, verseket megéneklő fiatalok dalolását hallgatva egy kicsit otthon éreztem magam. Olyan távoli rokonok között, akik tudnak rólunk, respektálják a magyar népet és hiszik azt, hogy nem véletlen az, hogy a muskátli, a rózsa, a tulipán, a majoránna közös növényeink, a temetkezési szokásainkban közös a kopjafás temetkezés, ők is és mi is életfákat állitunk a települések központjában. A Selyem Úton utazó magyarnak jó érzés megtapasztalni, hogy barátsággal közelednek hozzánk magyarokhoz a sok ezer kilométerre élő törökajkú népek. A késő estébe torkolló hosszú búcsúvacsora után (ahol erőszakkal megtömtek mint otthon hajdanán nagyanyáink a libát), majd négy órát zötyögtem másfél dollárért Zanjan város határáig. Eltökélt szándékom volt, hogy meglátogatom a Világ talán legszebb mongol-török épitészeti alkotását, a Világörökség részét képező Mausoleum Ojlaytu páratlan szépségű mecsetkomplexumot. A látvány ami elém tárult minden elképzelést fölülmúlt. A mongol ilkánok birodalmának talán legszebb épitészeti kincsét pillantottam meg a hajnali nap felkelő fényében. Soltaniyeh városka egyéb nevezetességeit is lehetőségem adódott meglátogatni. A hajdani karavánszeráj ezer éves romjai között egy kicsit felidéztem Vámbéry Ármin  utazásait, megelevenedett előttem a keletről nyugat felé vándorló kereskedőkaravánok élete, amelyek számára egy-egy karavánszeráj maga a földi paradicsom volt. Lassan búcsúzni készülök ettől a páratlan szépségű barátságos országrésztől, ám ha lehetőségem adódik még az életben – visszatérek ide, barátok, rokonok közé. Azerbaijanba, ahol jó magyarnak lenni.

Iran valtozatos vilagaban

A Világ legnagyobb födött bazárjában

A középkor számos épitészeti kincse közül elsőként a Tebrizi Nagybazárt látogattuk meg. Amikor barátaim elmondták, hogy a bazár utcáinak összhossza száz kilométer fölött van, egyet vontam a vállamon. Ám amikor reggeltől késő délutánig csak egy ötödét jártuk be, rákérdeztem barátaimra: mi ez? Elmondásuk szerint a földkerekség legnagyobb födött bazárjában járunk, amelyet a középkorban épitettek. Már a mongol Ilkánok időszakában ez a város volt a legnagyobb aranykereskedő központ, Marco Polo, Vámbéry Ármin és a többi nagy világutazó mindannyian csodálattal irtak a térség gazdag bazárjairól, páratlan árugazdagságáról.  Csak az arany és ékszerkereskedők bazárrésze városnegyednyi területet tesz ki, belső kertekkel, mecsetekkel és korániskolákkal. A bizalom itthon van még a legértékesebb aranyportékékkal kereskedő boltosok világában is. Bárki bátran leemelhet bármit a polcokról, a helyiek elmondása szerint nem félnek a tolvajoktól, és amúgy is az áru mustrálása ingyenes ajándék a vásárlónak. A hagyományos szőnyegek világában elképesztő szépségű műalkotásokat láthattam. A perzsa szőnyegek legnagyobb hagyományos központja, Tebriz, világhirű a kifinomult szőnyeg-műalkotásairól. Sok ezer eurót érő szőnyegek garmadája között gyalogoltunk órákon át, majd ahogy az éhség levert a lábunkról, betértünk a bazárnegyed sok száz pince-étkezdéje közül az egyikbe, ahol hagyományos azeri török ételekkel kényeztettek barátaim. Első kóstolásra megállapitottam, hogy az alapanyagok és az izesités nagyon hasonló az otthoni éltelekhez. Valóban otthonosan mozgok ebben a térségben. A magyarokat mindenki ismeri, tudják azt, hogy az azeri törökkel rokon nép. Jó imidzsünk van nekünk magyaroknak errefelé. A bazárnegyed forgatagából kivergődve látogattuk meg a Tebrizi Kék mecsetet, amely a timurida uralkodók lenyűgöző műalkotása. Számora igen nagy meglepetés volt, hogy keresztény, zsidó, hindu, buddhista és egyéb diszitő elemeket találtam a mecset belsejében. Sajnos az elmúlt évszázadokban gyakran pusztitották földrengések a térség városait. Így történhetett meg, hogy a hajdanán kék  alapszinű külső kerámiaboritás mára szinte teljesen eltűnt. A mecsetek világában érdekes esemény szemtanúja voltam. Fiatal azeri törökök csoportjai perzsa és török költők megzenésitett verseit adták elő a mecset udvarának több pontján. Sokak elmondása szerint az egyedüli alkalom amikor a fiatalok nagy része a mecsetekbe látogat, a gitár és hagyományos hárfa koncertek alkalmával történik meg.A történelem kövein haladva tovább meglátogattunk egy régészeti feltárást, ahol a történelmi korok régészeti szintjei mellett megtekintettük a bronzkor és az Urartu királyság temetkezési szokásait. Az est fáradalmait egy hagyományos török zenei esten pihentük ki, hagyományos török édességekkel és az elmaradhatatlan török teakülönlegességekkel kényeztettek a helyiek. Jó volt megizlelni egy darabot a hagyományos középkori török világból, mert ez a világ irántól nyugatra teljesen eltűnt a pénz, az ipari méretű turizmus forgatagában.


Irán változó világában

Két évvel ezelőtt, de még decemberben is egészen más országot hagytam itt. Azóta történt egy és más, és az embargó amellyel az országot súlytják évek óta, érezteti hatását. Olyan életszinvonal csökkenést és gazdasági leromlást tapasztalok, amelyet talán eddig csak Romániában tapasztaltam. A kenyér, a benzin, a tej és majd minden nélkülözhetetlen életelem drasztikusan megdrágult Iránban. Barátaim elmondása szerint, a mindig optimista iráni családok rettegve gondolnak a jövőre. Hogy mennyire szenved egy nép, azt az idegen nem igen érezheti, tapasztalhatja, ám azt igen, hogy a társadalmi feszültségek a lakosság tűrőképességének határát súrolják. Ebben a térségben barátaim elmondása szerint amúgy sem kedvelik az imámokat és a  vallási fanatikusokat, és évtizedek óta most van az a pillanat amikor rendkivüli módon kiéleződtek az ellentétek a többségi perzsák és az ország lakosságának harmadát képező azeri törökök között. A mindennapi emberekkel való kommunikáció során azt tapasztaltam, hogy már nem hiszik el teljes mértékben „a nagy amerikai ellenségről” szóló állami propaganda maszlagot.Annál inkább felelőssé teszik a helyi kormányzatot, amely elmondásuk szerint több millió dollárt küld szét a Világban élő muzulmán országoknak, főként a palesztin, libanoni és sziriai kormányoknak. Az életszinvonal drasztikus csökkenését alátámasztja az a tény is, hogy barátaim  többsége komolyan fontolgatja a kivándorlást, kitelepedést. A diktarúra elnyomása és a gazdaság totális csődja lassan felbontja az errefelé nagyon erős családi kötelékeket. Barátaim szerint ha van szakállad és tagja vagy az országot irányitó fanatikus siita klikknek, akkor jól él a családod,, van jól fizetett munkahelyed és gazdag vagy. Ha nem, csak szenvedés az élet, a nyomor a mindennapi betevője a családodnak. Irán ilyen változásokkal fogadott egy év után. De marad a remény az emberek többségében, hogy nem lesz háború, nem halnak meg fiatalok ezrei és talán a kormány és a Világ vezető politikusai is rájönnek, hogy ez a nép többet, jobbat érdemel.
 

Azadi (Szabadság) az utca, tér neve. (AZ UTÓIRAT ELOLVASÁSÁVAL KEZDJÉL NEKI...)

Humoros jelenetnek voltam szem és fültanúja a mai napon.A kőkemény diktatúrában, megszabják az egyénnek mit szabad mondani és mit nem. Egy azeri török barátom mesélt a SZABADSÁGRÓL. Irán majd minden városában létezik Azadi sugárút, Azadi tér, Azadi utca. Így, ha nincs is lehetőségük …..-élni az ittenieknek a SZABADSÁG VALÓS TÉNYÉT, de legalább elmondhatják, hogy a Szabadság utcában laknak, a Szabadság téren dolgoznak, vagy éppen a Szabadság sugárúton …...-ott beléjük a rendőr, mert nem hajtottak fejet a pap előtt. Egy helyi taxisofőr, aki a helyi rövid távú szállitást végezte, valaki megkérdezte: merre is van az az Azadi (Szabadság) utca. Mire a meglepett taxisofőr lazán rávágta: arrafele ne menjen, mert arrafele nem találja meg az Azadit, a Szabdaság utca a Forradalom előtt volt, azóta nem …......-zik csak a történelemkönyvekben és a legendák világában. Mint idegen, akit többszöri ittlétem után is figyelnek (a Nagy tesó itt sem alszik) igen igen óvatosan kell mozognom a helyi élet viszontagságaiban. Csak nagyon diszkréten érinthetem a helyiekkel való kommunikációban a helyi valós élettel kapcsolatos véleményemet. Hogy mennyire kényszeriti rá az embert kétszinűnek lenni az ajatollahok …..............-eteg országa, arról csak annyit, hogy állandóan egy …..............-ült, ajatollahnak a képét hordom az útlevelemben, mintegy bizonyitékként, mennyire szeretem az itteni életet és mennyire csodálom Iránt és ezt a nagyszerű ideológiát. Ugyanakkor már növöget a szakállam is, tehát még a végén úgy fognak rám tekinteni, mint egy olyan idegenre aki azért jár ebbe az országba, hogy Azadi szagot szippantson és egy kis amerika-ellenességgel töltődjön fel. Nem számít, ha nincs................. -nyér amit megegyenek az itteni gyerekek, nem fontos, hogy egy év alatt drasztikusan …....................-kkent az életszinvonal. A lénye, hogy van Azadi utca, Azadi tér, és ha azt akarjuk, hogy a szabadság szele meglegyintsen, akkor csak ki kell menni az utcába, térre.

U.i

A fenti szövegbe kérlek helyettesitsétek be a hiányzó szavakat: elmeb-, csö-, ke-, félőr-, léte-, rúg-, meg-. Bővebben majd beszámolok az itteni egytágitóról és demokrácia terepgyakorlatról ha átértem Azerbajdzsán Köztársaságba.Rácsos szobák nem szerepelnek a jövőterveim között. Még bővebben otthon...

Kara Kelisse

Allah akarta...

Törökország egyik legérdekesebb szokása ráfogni, rákenni az istenségekre azt ami jó és ami rossz. A véletlen úgy adta, hogy Isztambultól negyven kilométerre kellett bevárjam a török kamiont, amellyel megegyeztem, hogy elvisz Vanba. Szintén a véletlen műve volt az, hogy a török telefonált – reggel előtt nem indul neki, szépen várjam meg őt, mert még pakolnak a kamionba mint Bogdán az üres boltban. De az már nem a véletlen műve volt, hogy egész napos szemerkélés után hirtelen leszakadt az ég és irdatlan mennyiségű csapadék hullott rövid másfél óra alatt. A török haver szerint „Allah akarta igy” és ez ellen nincs mit tenni, még próbálkozni sem szabad ellene. Atatürk megreformálta, gyökeresen átalakitotta a török nép életét. Olyan reformokat vezetett be, amelyek egy évezredes vallásosságot és merev vallásiasságot szüntettek meg percek alatt. Ám bizonyos berögződött szokásokat nem tudott még ő sem megváltoztatni. Bárki legyen is az, lett-légyen vallásos vagy kevésbé vallásos, ha török akkor Allahra fogja az élet jó vagy rossz történéseit. Erzurumig kamionnal utaztam, de ott egy török csendőrségi ellenőrzőponton kamionos haveromat megforditották és kötelezően betessékelték a legelső kamion-fogadóba. A magyarázat egyszerű volt: veszélyes a keleti kurdok lakta országrész és jelenleg Iránnal is feszült a hangulat. A térségben majd minden ország haragszik a szomszédaira – ez úgy néz ki, évszázados hagyomány. Az iráni határig kereken nyolc autóbusszal utaztam, volt úgy, hogy négy kilométert vitt, volt, hogy lerobbant Agritől két kilométerre. A határátkelés zavartalan volt számomra, mivel az egyedüli európai voltam, így egyedül kellett sorba állnom az európaiak számára kijelölt folyosón. A majd huszonnégy órás fáradságos utazást kárpótolta egy csodaszép örmény templom látványa. Szent Tádé temploma, vagy ismertebb nevén Kara Kilesi volt a mai napra Irán ajándéka az utazónak. Megérte kigyalogolni és megérte lemondani az ebédről. Olyan Világ kulturális örökséget láthattam, hogy szemem-szájam tátva maradt. Majd kétezer éves örmény kultúra és épitett örökséget láthattam, amelyet több száz éve rombolnak a török népek és még mindig dominál Kelet Anatóliában.

Az ellentétek világában – két világrész határán

Isztambuli kalandjaimat egyedül folytattam, barátomat „elengedtem” a munkába. Az Aranyszarv öböl északi részén található Galata (Péra) városrész volt a következő célpont. Péra volt a XIX század végén az Új Isztambul, a modern örmény-görög-francia városrész, amely vonzotta a kelet megszállottjait, a nyugati világ romantikázni vágyó gazdagjait. Számomra nem volt ismeretlen a városrész, ám ezúttal a legnagyobb turisztikai látványosságot, a Péra Palace Hotelt látogattam meg. Hogy milyen lehetett  egy ilyen hotelben megálmodni egy világhirű krimi regényt? Vagy milyen lehetett az ize annak a kávénak, amely mellett Agatha Christie megirta a Gyilkosság az Orient Expressen slágerregényét? Milyen a hangulata egy XIX századi dúsgazdag embereknek szánt szállodának? Ezeknek a dolgoknak kellett utánajárnom. A korabeli fényűző életvitelt szájtátva csodáltam. Minden eredeti, szék asztal, tányér. A recepciós hölgy elmondása szerint a korabeli ételrecepteket megőrizték, így a gazdag vendégeknek lehetőségük adódik XIX századi örmény, francia, pérai olasz vagy éppen török-perzsa hagyományos ételeket fogyasztani. Egy helybéli kis múzeumban tudtam meg, hogy számos nagy kereskedő lakott a Palace Hotelben, olyanok akik az Orient Express luxuslakosztályaiban utaztak Párizsból idáig, majd Isztambulból a Taurusz Expresszel Bagdadig vagy Damaszkuszig – beszerezni az egyre elkényelmesedő nyugati társadalmak számára a nélkülözhetetlen malabári teát, damaszkuszi acélt, perzsa szőnyeget, anatóliai feketeborsot vagy libanoni cédrust. És mint mindig, Isztambul csak tartogatott meglepetéseket számomra. A Péra Hotel közvetlen közelében igen szegény emberek laknak. Halászok, akik nap mind nap kijárnak apró bárkáikkal kihalászni a család mindennapi betevőjét. Itt az idő megállt. Egy, a helyiek által emlegetett legenda szerint, aki ide költözik az örök szegénységre, de tiszta lelkületre van itélve. És való igaz, szerény és becsületes emberekkel találkoztam a sokcsillagos, csillogó villogó modern városrész peremén. Ott ahol sok sok gyermek életében nem lát az asztalon banánt vagy csokoládét, a közelben sok szegény halászcsalád egész évi fizetését fizetik ki egy pár napos szállodai ottlétért. Ez a nagy ellentétek városa, kelet és nyugat találkozása. Ez a valós Isztambul. Délutánba fordult az idő, amikor leereszkedtem az Aranyszarv öböl partjára. A régi városrész maradék falait, régi épületeit lassan elsodorja a modern épitészet és az emberi nemtörődömség.Évről évre egyre nagyobb toronyházakat épitenek a középkori génovai városrész csodálatos, de lepusztult lakóházai, középületei helyére. 

Péra kincsei...

Péra hajdani genovai kereskedőváros épitett öröksége csodálatos épületek halmazát hagyta az utókorra. Ilyen épület a hajdani génovai kereskedelmi misszió épülete Galata városrészben.

Hajnal a Fűszer Bazár tövében

Hajnal szeretett Isztambulomban. Barátommal úgy döntöttünk, nincs értelme elpazarolni alvásra pár órát, inkább ellődörögjük a Fűszer Bazár nyitásáig az időt. A Selyem Út egyik legfontosabb állomása előtt álltam. Az Egyiptomi Bazár néven is ismert hatalmas keleti kereskedelmi központ világhirűvé elsősorban a keleti fűszerek változatos felhozatala miatt vált, de hagyományos szabályzata és tradicionális élete is kiemeli az isztambuli bazárok sorából. A kora középkorban már létezett a mai épület elődje, ahol örmény, olasz, perzsa és zsidó kereskedők rakodták ki a messzi távolkeletről hozott portékájukat. A török hóditás után az élet annyit változott, hogy a magas bizánci illetékek helyett a jó szultánok alacsony kereskedelmi illetékkel tették még pezsgőbbé ezt a helyet. A hely szelleméhez hozzátartozik a családi hagyományként ápolt apáról-fiúra szálló mesterség: a fűszerkereskedőség. Ami egyfajta társadalmi státuszt is jelentett. Nem mindenki árulta a Világ túlsó részéről nagy nehézségek árán szállitott teafüveket, borsot, kardamont és mindazt ami az ételeknek évszázadok óta a "sava-borsa". A Fűszer Bazár sokadjára ismét lenyűgözött. Elindulok, hogy végigjárjam a fűszerek útját. Isztambultól Xianig.

Közadakozás...

Aki azt állitja, hogy a székelyek nem képesek közadakozásra, összefogásra az téved. A piacra érkezve olyan meglepetéssel szolgált néhány lelkes úriember, hogy nem tudtam hova tegyem. A Taxus bárból kitódulva hirtelen közadakozásba kezdtek, akkor amikor megtudták merre vezet az utam. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy támogatnak.

Az indulás...

Megható pillanatok voltak. Szinte napra pontosan harminc évvel azután,hogy édesanyámmal kézenfogva beléptem elsős kisdiákként a Székely Mikó Kollégium kapuján, elindultam - hogy én is tegyek valamit hajdani szeretett iskolámért. Azok után, hogy tizenkét év alatt hihetetlenül sokat adott nekem Alma Materem, a legkevesebb amit érte tehetek, hogy tiltakozásom közepette eljutok keletre, a messzi Kinába.Maroknyi lelkes ember várt a Mikó előtt. Volt aki oltalmazó szentképet adott, volt aki egyebet. Meghatódtam a közös imádság alatt, megsimogattam szeretett iskolámat és elindultam... keletre, hogy végigjárjam a Selyem Utat és hirét vigyem annak a gyalázatnak ami megesett rajtunk. Ellopott, elrabolt iskolám hirét meg kell tudják a keleti rokonaink. Ez már rajtam áll innentől.Gondolatok kavarogtak a fejemben... Berde Zoltán kedves magyartanárom, László Ilonka néni földrajzórái, Kisgyörgy Zoli bácsi felejthetetlen földtan órái... nevek és emlékek. A közös mindenikben a NAGYBETŰS ISKOLA.

Holnap indulás keletre...

Még egy nap és máris indulok keletre.Reggel kilenckor az ELRABOLT, ELLOPOTT, ÚJRAÁLLAMOSITOTT ISKOLÁM, A SZÉKELY MIKÓ KOLLÉGIUM ELŐL. Úgy döntöttem viszek egy kis hazai földet arra a helyre, amelyet a nagy Kőrösi Csoma élete álmaként határozott meg - Dzsungáriába, a magyar nép feltételezett őshazájába. És hozok onnan egy kis homokos anyaföldet - az ISKOLA ELÉ, megerősitésként mindazoknak akik nem hisznek eléggé abba, hogy a SZÉKELY KÖZÖSSÉG ÖSSZEFOGÁSSAL ÉS KITARTÁSSAL VISSZA TUDJA SZEREZNI ELLOPOTT ALMA MATERÉT. Kavarognak a gondolatok a fejemben. Egy csodálatos hétvége a menyasszonyommal... kivitt egy kis brassói "civilizációs sétára", mintegy levezetésként a hatalmas feszültséget. Nem igaz, hogy nincs bennem feszültség. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy olyan nyugodt vagyok mintha a sarki boltba ugranék át.De ez nem félelem, csupán az új, az ismeretlen keleti varázsa.Kávé, bevásárlótúra, kavargó gondolatok, szeretet amellyel elhalmoztak szeretteim... és a nap végére Üvegtigris. Hogy miért éppen Üvegtigris? Há mi legyen... FAPUMA? Holnap éjjel a lehetőségek szerint már Isztambulban kellene felzaklatni az ázsiai oldal külvárosának a peremén lakó barátomat egy kényelmes kis sarok reményében. Ezért az Üvegtigris. Ha már kényelmes nem is lesz tizenhatod magammal egy kis háromszobás lakásban meghúzódni... de nevetni legalább tudjak.

A halszagú rokonság legendája...

Valamikor kisgyerekként hallottam először Csaba királyfiról, a székelyek eredetéről, Rika királynéről - édesanyám meseolvasó estéin. Később nagyon furcsának tartottam azt, hogy mi a szőke kékszemű finnekkel és töredéknyi pár tizezres halász-vadász kőkorszaki tundralakókkal vagyunk rokonok.Keleti utazásaim rácáfoltak a történelemkönyvekből tanult "igazi magyar történelemre".Törökök, azeriek, türkmének, üzbégek vagy éppenséggel ujgurok között járva nem tudtam nem észervenni azt a szeretetet és meleg fogadtatást ami felőlük áramlott irányomba a "magyar, mogyer, madzsar, macar" név hallatán. Leforrázva és talajtvesztetten értem haza majd minden keleti utamról. Mint egy olyan székely-magyar, akit éveken át a történelemkönyvekből azzal a xarral igyekeztek beetetni, hogy finnek, hantik, manysik és mittudommilyen halszagú népek az én rokonaim... és közben keleten törökök, azeri törökök, üzbégek, türkmének, baskirok, majd minden keleti nép rokoni szeretettel kezelt engem. Úgy vélem valakinek, valakiknek komoly érdeke fűződik ahhoz, minket magyarokat kicsinyitsenek, elbizonytalanitsanak és belénksulykolják: KICSI NEMZET VAGYTOK, MAGATOKRA HAGYVA, GYENGE ERŐTLEN SEMMI ROKONSÁGGAL. Ismerős ez az osztrák teória, amelyet a trianoni hiéna népek is nap mind nap igyekeznek belénksulykolni. Pedig a képlet egyszerű és a finn barátaink (és nem rokonaink) már megadták a receptet erre: köztünk és köztük barátság van, de rokonság nincs. Minden ami egy kicsit is számit: genetika, hagyományok, népművészet, népzene, nemzeti szimbolumok - minden keletre vezet Belső Ázsia térségébe.Véget kell vetni a halszagú rokonság legendájának és végre el kell fogadtatni önmagunkkal és a Világgal, hogy MI MAGYAROK TURÁNI NÉP VAGYUNK, NEM TUNDRALAKÓ HALZABÁLÓ NÉPSÉG. Ha erre képesek leszünk, akkor képesek leszünk feldolgozni a lelkünkben azt is, hogy NEKÜNK MAGYAROKNAK KÖZEL 250 MILLIÓ ROKONUNK VAN ÁZSIÁBAN Edirnetől Kashgarig - akik büszkék ránk mint a legnyugatibb rokonaikra. Nem történik világvége, nem dől össze a Magyar(talanitó) Tudományos Akadémia.... CSAK BÜSZKÉBB NEMZET LESZÜNK. Olyan, amelyik tudja.... HOGY NINCS MAGÁRA HAGYATVA A SORS TENGERÉBEN.

Apáink útján...

http://youtu.be/5sCNhBBx6vI

Pecsétvadász kalandok...

Azeri nagykövetség... hatalmas tömeg, sorszámosztás, füst és tömény büdösség. Persze, ahogy szokott lenni nem húztam nyerő számot. A harmincvalahányadik sorszám nem sok reménnyel kecsegtetett, hogy valamikor a nap folyamán bejutok és leadhatom a papirjaimat. Szerencsémre elkérték a belépéskor az útleveleket. Mert ez volt a szerencse a szerencsétlen sorszámban.Egy kéz kinyúlt az ablakon és az én útlevelemet lobogtatta.Előhivtak az ablakhoz... mindjárt az első kérdés: maga török? Nem... hanem?... Székely... Miiiiiiii.... Whaaaaaat... Ceeee????? Székely....Az milyen??... egyfajta magyar, csak keményebb mint a magyar mert, mindjárt kilencven éve ütnek vágnak és még mindig MEGVAGYUNK, ERŐSEK VAGYUNK MINT A BIKKFA. Rövid gondolkodás után a konzul úr hirtelen rávágta: madzsar kardesler, vagyis magyar testvér.Lett is erre nagy cirkusz, a kint várakozó békés román polgárok hatalmas "bögámásj" "tyizdá mu mötá" és egyéb válogatott káromkodásokat zengtek kórusba. A konzul úr pedig a világ legtermészetesebb dolgának tartotta azt, hogy mint az azeri állampolgárokat, olyan kényelembe és előnybe részesitsen. Többször boldogan elemlegette, hogy mi rokonok vagyunk, be jó hogy meglátogatom a rokon azeri török népet, jól fognak velem ott bánni és a rokonoknak kijáró figyelmességben lesz részem. Miután kitöltöttem a vizum űrlapot, levették az újlenyomataimat, hirtelen rámnézett és felnevetett: nem kell egy hetet várnia, megadom most azonnal a magyar rokonnak a vizumot. Dühös és morrogó román honpolgárok sorfala között jöttem ki a konzulátusról. Rokonoknál voltam, rokonként szolgáltak ki és rokonként gondolnak majd rám. Ez az amit román honfitársaim nem értettek meg. Keleten a rokonságnak mély jelentősége van.Barátokat lehet szerezni, de rokonokat csak vér szerint...

Az útvonal...

Sepsiszentgyörgy - Brassó - Bükres - Isztanbul - Van - Dogubeyazit - Maku - Jolfa - Tebriz -Zanjan - Qazvid - Tehran - Yazd - Kermansah - Bam - Kerman - Mashhad - Tehran - Tebriz - Ardabil - Astara - Baku - Fetisovo - Nukus - Khiva (Hiva) - Buxaro (Bochara) - Samarqand - Sachisabz - Ura Tube - Dusanbe - Chorog - Mamazair - Sary Tas - Kashgar - Urumcsi - Tarpan - Almati és repülővel haza Isztanbulba.